22
Okt

„A mese az egyetlen hatékony etikai oktatás a kisgyerekek számára, mert abban van jó és rossz, a legkisebb királyfi megküzd a sárkánnyal, vagyis felveszi a harcot a rossz ellen. Van benne élet és halál, igazmondás és hazugság, vagyis minden, ami egy etikai világképhez tartozik.”

Vekerdy Tamás


Gyakorló szülőként úgy látjuk, a gyermek szeretettel, odafigyeléssel és mesével működik. No meg némi finomsággal. ;)


Éppen ezért azt gondoltuk, gyerekruha webshopunk időnként kedveskedik egy-egy mesével, amit gyorsan előkaphattok és elmesélhettek a csemetének, ha éppen híján vagytok a varázslatos történeteknek.


Szusszanj kicsit, böngéssz, vár az online gyerekruhavásárlás, és mielőtt dolgodra mennél, ha van kedved, kukkants be a NOÁR-Mesetárba. Ki tudja, talán van ott egy történet, melyre éppen szükséged, szükségetek lehet.


❤️ A NOÁR gyerekruha webshop hisz a mesében és annak éltető, igaz erejében.

28
Okt

Hol volt, hol nem volt, a Nagy Lakótelepen túl, az égig érő Szupermarketen innen élt
egy óvodás kisfiú, akit Daninak hívtak. Dani olyan volt, akár a többi ilyen korú
fiúcska. Nagyon szeretett focizni, hintázni, mesefilmet nézni. De legeslegkedvencebb
időtöltése a nyaralás volt a nagyinál, aki a Balaton mellett élt.

Ez egyáltalán nem volt csoda! Ki ne szeretne olyan nagyinál nyaralni, aki minden nap
süt palacsintát, aki mindig kapható egy kis társasjátékozásra, aki egész nap képes a
Balcsiban áztatni magát és közben labdát dobálni, aki soha nem ideges, és akinek
öröm szót fogadni?

Most elárulok neked egy titkot! Szeretnéd hallani? Nyisd ki jól a füled, halkan súgom,
nem szeretném, ha olyanok is meghallanák, akikre nem tartozik. Szóval a titok az,
hogy Dani félt a sötétben! Te szoktál félni a sötétben? Ismersz olyat, aki fél?

Nos, Dani barátunk azért nem szeretett lefeküdni, mert amint anya lekapcsolta a
villanyt, tele lett a szoba rémekkel! Egyik jobban meresztgette rá a szemeit, mint a
másik. Amióta apa vásárolt egy konnektorba való világítós dugót, a szörnyek
elhalványodtak, de teljesen nem tűntek el. Minden lefekvés maga volt a kín…

Egyik hétvégén csokispalacsintázás közben Dani a nagyit is beavatta a titkába. A
nagyi csendben hallgatta őt, majd megkérte, mesélje el milyenek a szörnyek. Dani
lenyelte az utolsó falatot, majd sorról-sorra bemutatta a szörny-kompánia tagjait.

Amikor befejezte, a nagymama hallgatott egy sort, megpuszilta a fiúcska fejebúbját,
majd azt mondta: – Elárulok neked valamit. Amikor kislány voltam, pontosan ilyen
szörnyek laktak a szobámban. Tudod mit csináltam? Elmeséltem az én nagyimnak,
aki a te dédanyád volt, és mint kiderült, ismer pár varázslót, akik hipp-hopp,
eltüntetik a szörnyeket. Nem kell hozzá más, mint egy varázserejű bátorságpizsama.

És most elárulom neked, hogy ezeket a varázslókat én is ismerem. Sajnos nem
tudlak bemutatni nekik, de hamarosan beszélek velük, és megkérem őket, küldjenek
neked a varázsló webshopból egy bátorságpizsamát. Meglátod, az összes szörny
világgá fut!

Így is történt. Nagymama rendelt a varázslóktól egy bátorságpizsamát, ami szépen
rendben meg is érkezett. Képzeld, futár hozta. Nagyi azt mondta, a varázslók is
haladnak a korral, meg így nem olyan feltűnő, mint amikor még a sárkányok
szállították a mágusok csomagjait.

Dani izgatottan bontotta ki a dobozt, és amikor meglátta, mi van a varázspizsin
örömében majd’ kiugrott a bőréből, ugyanis kedvenc rajzfilmhősei mosolyogtak rá a
hálóruháról: Mancs őrjáratos pizsama érkezett!

Ennek örömére nagyi hamar készített egy habos kakaót, majd koccintottak.

Amikor Dani este felvette a varázspizsamát, egyáltalán nem csodálkozott, hogy
eltűntek a szörnyek, és soha többé egyetlen egy sem tette be hozzá a tappancsát.
Tudjátok, miért? Mert amit a nagyi mond, az mindig igaz.

14
Dec

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsiny, jelentéktelen, aprócska csillag a
mérhetetlen világűr legközepében. Fénye, akár egy szentjánosbogáré: éppen csak
pislákolt, ráadásul az alakja sem volt mindennapi: nem volt öt csúcsa, ahogyan az
illett volna, ááá, dehogy! Nem hogy öt, de egyetlen csúcsa sem volt! Kerekded volt,
két púpocskával a tetején. Elveszettnek, magányosnak érezte magát, hiszen társai, a
többi csillag mind meg volt áldva azzal a bizonyos öt csúccsal. Mind nagyobb volt,
szikrázóbb, pompázatosabb, önmaguktól eltelve egytől-egyig olyan gőgösek voltak,
amilyet a világ még nem látott. Bizony, kivétel nélkül méltóságon alulinak tartották,
hogy szóba álljanak Kiscsillaggal. Nem szóltak hozzá, finnyásan elfordultak tőle,
egész nap csak fényeskedtek, csiszolták aranypalástjukat. Kiscsillag haszontalannak
érezte magát, öröktől fogva szomorkodott a többi csillag hideg fényétől vacogva, és
vágyakozva fúrta tekintetét a mérhetetlen világűrbe, hiszen az ő satnya fénye mit
sem számított a tündöklők közt!

Teltek az évmilliók. Kiscsillag egy napon nem bírta tovább – lassan úszva elindult a
sötét világűrben, a legközelebbi galaxis felé, amit történetesen Tejútnak hívtak.
Sokáig tartott az út, nehéz volt és küzdelmes. Napkitörések miatt le kellett térnie
pályájáról, meteorok elől menekült, űrhajók elől bujkált… Volt, hogy majdnem
feladta, de kitartott! Odaért. Ahogy átúszott a galaxis ködén, rögtön meglátott egy
csodálatos bolygót, ami kék volt, kékebb a legkékebb kéknél. „Ez lesz az otthonom!”
– gondolta. Így is lett. Ám az itteni csillagok sem fogadták be maguk közé, elnyomták
saját fényükkel, és Kiscsillag kezdte feladni a reményt, hogy valaha ő is hasznára
válhat a világegyetemnek.

Teltek az évek. Tél volt, késő délután, éppen besötétedett. Kiscsillag egy égig érő,
öreg fenyő csúcsán pihent. Az erdő szelíd, csendes volt, csak a vadpaták neszeztek,
ahogyan a hó alig hallhatóan roppant alattuk, és néha huhogott fel egy-egy bagoly.
Kiscsillag csücsült a fenyő csúcsán és álmodozott. Képzelgéseiben ő világított meg
egész galaxisokat, meleg, sárga fénnyel. Ő sikálta fényesre a szán-utat, amin a
Mikulás érkezik. Ő dalolt a Napnak altatót, ha az nem akart lenyugodni.

Ó… de hopp! Kiscsillagot halk, szívszaggató zokogás zökkentette ki
ábrándtengeréből, ijedtében majd lepottyant a kökénybokorba! A sírás a szemközti
tisztás szélén toporgó apró alakból zengett – egy gyermek sírt az anyja után:
eltévedt, elveszett a rengetegben. Kiscsillag erősen törte a fejét: „segítenem kell, de
hogyan, hiszen csak egy kis, jelentéktelen, aprócska csillag vagyok, még beszélni
sem tudok?!”

Gyorsan rájött a megoldásra. Lehussant a fa csúcsáról, az elveszett csemete
szemmagasságáig ereszkedve, és lassan lebegve elindult a falu irányába. A kicsi
meglepetten hagyta abba a sírást, de – mintha ez lenne a világ legtermészetesebb
dolga – követni kezdte.

A hazavezető út gyors volt. Kiscsillag a kertkapuhoz érve búcsúzóul körbetáncolta a
gyermeket, majd villámsebesen felreppent, és az erdő felé suhant.

A házban nagy volt az öröm, hiszen órák óta keresték a kicsit. A család örömében
felváltva hol sírt, hol nevetett, majd’ szétszedték boldogságukban!
Késő éjjel, amikor mindenki nyugovóra tért, és az esti mese utolsó szavai is
elhangzottak, a kicsi elmesélte, hogyan vezette haza Kiscsillag. Aztán a takaró puha
ölelésében, anyja simogató kezével a fején, mély álomba merült.

Az anya óvatos puszit nyomott a homlokára, az ablakhoz osont, kinézett a
sötétségbe. Egy halványan világító kis csillagot keresett, melynek szív alakja van, és
előszeretettel időz fenyőfák tetején. Hamar meg is találta. Elmosolyodott, és halkan,
hogy az alvót ne zavarja, maga elé súgta: „Köszönöm Kiscsillag. Olyan ajándékot
adtál nekem, amit senki és semmi nem múlhat felül. Te vagy a legcsodálatosabb
csillag az egész világmindenségben.”

És lám, Kiscsillag felszikrázott. Túlragyogta a világmindenség összes csillagát, de ő
észre sem vette. A gyermek örömkönnyei és a család boldogsága jártak az eszében.
Végre nem érezte magát elveszettnek, magányosnak – boldog volt, ő is hazaért.

Boldog karácsonyt! :)